Most két napja nem írtam, ennek egyszerű oka, hogy 28.-án reggel Ózdra utaztunk páran, hogy a fiataloknak hirdessük az evangéliumot. Amikor leértünk még nem láttam, de később megcsapott a keserűség szele, és azok a kiáltások melyek a remény felé szólnak.

Péntekkel kezdeném, hiszen belenyúlik a dologba. Mivel Pécelről indultunk, így az egyik srácnál aludtam, hogy reggel korán zökkenőmentesen tudjunk elindulni. Az éjszaka elég építő volt beszélgetésben, aztán a reggeli csendesség Istennel, az imádkozás és az imákra keresett válaszok az Igében meglepően áthatottak Szombaton kora reggel. Úgy éreztem, hogy Isten valami nagyszerűt tartogat számunkra. Az utazást megkezdtük, amint elcsattant a 7 óra, és egy hibátlan, jó hangulatú utazás jegyében megérkeztünk Ózdra. Minden tekintetben egy normális falunak tudtam be, azonban tudatlanságom sokkal nagyobb volt mint gondoltam.

Délelőtti alkalom fejében a helyi Ifik jöttek el egy kis dicsőítésre és játékra, hogy összehangoljuk a két csapatot, és így vághassunk neki a délutáni akciónak. Egy kicsit gyenge kezdés volt, és a kedvünk is kicsit leült a délelőtt folyamán, azonban a 11 kor véget érő alkalom után a csapattal beugrottunk a centrumba fagyizni egyet. A fagyizás mellett célszerűnek találtuk, hogy beszélgessünk emberekkel. Az elején nagyon nem mertem nyitni, mert nem tudtam, hogy a helyi helyzetekkel, miként közelítsek az emberekhez. Végül, akivel párban voltam megoldottuk ezt a kicsit kellemetlen tényezőt, és sikerült 2 emberrel bővebben váltani pár szót. Az első egy kicsit idősebb, olyan 40-50 közötti férfi volt, aki a párom igen hirtelen jött "Hogy érzi magát?" kérdésre nagyon komoly visszakérdéseket kaptunk. Következő kérdéseket tette fel egymásutánban: "Mit szívtatok?" - "Rendőrök vagytok?"
Véleményem szerint ez mindent elárul a faluban uralkodó helyzetről. Végül elmagyaráztuk neki, hogy sem beszívva nem vagyunk sem pedig rendőrök nem vagyunk csupán érdeklődtünk, hogy miként van, mert Jézus is érdeklődik iránta. Végül a beszélgetés ennyiben maradt, de kézfogással köszönt el és jó volt látni, hogy a helyiektől eltérően valakitől szeretet áradt felé, és ez a tekintetén nagyon meglátszott.
Tovább mentünk és nem sokkal később egy 24 éves Sanyi nevű srácot sikerült leszólítanunk, akivel már egy komolyabb beszélgetésbe fogtunk. Vele már a velősebb témákhoz is kilyukadtunk ám sok időnk nem volt, de láttuk, hogy erősen rágva magát a dolgon, hogy Isten keresi őt és lehet jobb ment tovább.

Az utcai alkalom után visszatértünk a gyülekezeti házba, ahol nekifeszültünk a délutáni alkalomnak, amelyre imáink meghallgatása érvényesült, hiszen 4-5 nem hívő fiatalra számított a csapat, és e helyett lett belőle 9-10. A fiatalok nagyon nyitottak voltak a változásra, és aktívan részt vettek a csapatépítő játékainkon a dicsőítéseken, majd az alkalom végén az étellel díszített beszélgetésen is, ahol sokukkal sikerült kapcsolatot létesíteni, és bizakodva várjuk a jövőt velük kapcsolatban. Bízom benne, hogy aktívan fogják képezni az ózdi hívő tinik társaságát.
Köszönetet kell mondjak az ózdi srácoknak, és minden elismerésem az övék, hiszen a faluban uralkodó káosz, nyomor, keserűség, reménytelenség, kitaszítottság mindent felőrölt és ezek ellen kell nap mint nap megküzdeniük.

Jó volt feléjük szolgálni és bízom benne, hogy nem utoljára mentem oda!

Áldás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.