2012.április 7.
2012.04.08. 12:53
A zenei ihlet után, úgy éreztem nekem a családdal kell ma foglalkoznom. Az ifjúsági alkalmon kértem, hogy imádkozzanak a kapcsolatteremtő képességemért úgymond.
Sose volt ám gondom, de valahol még erősebbé szerettem volna kovácsolni Isten által...:P
SIKERÜLT!! Bizonyság, hogy ez az ima is meghallgatásra talált. A családom ma nyitott volt befogadni Istent az én életem által, és a felfogásuk ezzel kapcsolatban változott, és bővebben beszélgettek velem erről, sőt mi több érdekelte őket, hogy Isten miként munkálkodik az életemben. Ez számomra egy hatalmas bizonyság:)
Este pedig ismerősökkel, barátokkal tartott összejövetel volt nálam. Ismét egy bizonyság, hogy az új életemet az új énemet minél jobban megismerik a körülöttem levők, annál jobban megismerik Istent. És a társaságom tagjai is sokkal nyitottabbak, és elfogadóbbak azon téren, hogy én hívő vagyok és az ő gondolkodás módjukban is látok némi változást, miután látják, hogy nekem AZ ÉLETEM hiánytalan és TELJES EGÉSZ! Nekik én vagyok a bizonyság, hogy megcselekedve a hitem, megmutatom, hogy az életem jobb lett és nem történhet velem semmi rossz tartósan, sőt nem félek a jövőtől mert tudom, hogy Isten gondoskodik rólam!
Hatalmas hálával mondom ki azt a barátaimnak mikor kérdezik, hogy miként szoktam le a cigiről, hogy Isten műve volt. És látom a reakciójukon, hogy azta akkor vajon nekem is segítene? És erre mindennel amit cselekszem amit teszek, ráteszem a pontot az i-re és így mondom hogy IGEN! Ha beengeditek akkor segít, és jobbá teszi az életetek, ha beengeditek élni fogtok!:D
Halelúja! Ámen!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.